A Google Cégemről és az ügyfélértékelésekről "öreg és analóg" vállalkozóknak
Kedves "öreg és analóg" vállalkozó barátom!
Ne vedd ezt a megszólítást sértőnek, 53 évesen már bátran
használom néha magamra is, pedig -hogy egyik kedves üzleti klubtársamat Tóth
Gyurit idézzem - csak régebb óta vagyunk fiatalok, mint a fiatalok.
Lehet, hogy te még régebb óta vagy fiatal, mint én, de tudom, hogy a vállalkozásodat építve úgy csillog a szemed, mint egy 30 évesnek, és háromszor olyan gyorsan végzed el a munkát, mint egy céltalan, lézengő fiatal. Szóval az "öreg" inkább kedves és figyelem felkeltő megszólítás a részemről.
De nézzük a cím másik jelzőjét, az analógot. Mire gondolok? Természetesen arra, hogy az 50+ korosztály mintha le lenne kissé maradva a digitális eszközök és felületek használatában a fiataloktól. tudom, most azt mondod mérgesen, hogy:
"Persze, ők mindig a kütyüiken lógnak, Facebookoznak, Instáznak (sőt, már TikTokoznak is) nem tudnak személyes kapcsolatot építeni és személyesen kommunikálni, bezzeg az én időmben..."
A fiatalok, meg legyintenek ránk, és élik a maguk eltúlzottan digitális életét.
Mi lenne, ha a generációk egyszer nem egymásra köpködnének, hanem néhány dolgot megtanulnának egymástól??? Nekem a 26 éves kollégám ma adott tanácsokat Facebook hirdetés beállításhoz, és képzeld, az egóm nem sínylette meg...
Vissza hozzád, kedves "öreg és analóg" vállalkozó barátom!
Tudom, hogy 30 éve még a hideghívás teljesen jól működött, tudom, hogy úri huncutságnak
tartasz minden social media felületet. De most légy szíves nézd meg az ideális ügyfeleid átlagéletkorát.
Ha ez 10-15 évvel alacsonyabb, mint a tiéd, át kell gondolnod, hogy hogyan tudsz
bevonzani új ügyfeleket. Legyen szó akár B2B akár B2C üzletről.
Tudod, hogy a 45 alatti vásárlók kb. 84-85%-ban a Google-on keresnek rá arra, amit vásárolni akarnak? Igen, még ha cégről, cégvezetőről van szó, akkor is. Téged hányadik oldalon találnak meg és milyen információt és értékelést találnak meg rólad?
A Google-nak van egy remek, és ráadásul ingyen eszköze, a Google Cégem. Ezzel az eszközzel kerülsz rá szó szerint és átvitt értelemben is a térképre.
Ok, most legyintesz, hogy "nekem van ilyenem!" És használod is? Fent vannak a termékeid? Kiteszed az ünnepi nyitvatartásodat? Mikori az utolsó bejegyzésed? Hány értékelésed van? Milyen az átlaguk?
Nézzük az utolsó két kérdést, az ügyfélértékeléseket. Ha személyesen értékesítesz (akár mintateremben akár üzletkötőként), vásárlás után hazamegy az ügyfeled, és ha elégedett volt, ritkán jut eszébe értékelni. Ha valami nem tetszett neki, akkor persze azonnal billentyűzetet ragad és jól megírja 2-esre vagy 3-asra az értékelést. És persze az imént említett 84-85% nem csak keres, de véleményeket is olvas. És bizony a jobb átlaggal rendelkező céget választja...
Ha emailkampányt csinálsz, az értékelésgyűjtésre, akkor egy
kicsit jobb a helyzet, de a mesterien megfogalmazott kampánylevelek esetében is
csak 40-50% a megnyitási arány, a cselekvés pedig még kevesebb.
Akkor mi a megoldás?
Akár üzletkötőid vannak, akár mintatermi értékesítőid, akár
te magad értékesítesz, van egy eszköz, amivel nagy hatékonysággal meg tudod
oldani: ez az SDC Card azaz a digitális névjegykártya.
A digitális névjegykártya alapfunkciója természetesen a papír névjegy kiváltása, erre egy nagyon remek eszköz. Biztosabban bekerülsz az ügyféljelölted telefonkönyvébe, ráadásul az összes honlapod, emailcímed, szlogened, fő terméked ott lesz. Ezzel ma még kitűnhetsz a tömegből, menő lehetsz, csak meg kell barátkoznod az NFC technológiával, vagy egy QR kód olvasóval. Azért, hogy meg tudd mutatni a másik félnek, hogy mit csináljon, hogy meglegyenek neki az adataid. Egyébként az NFC és egy QR kód olvasó az üzleti világban használt telefonok 95%-ban benne van.
De az igazi értékesítési haszon, az az, hogy be tudod állítani rajta a Google Cégem profilodat, pontosan úgy, mint a honlapodat.
Utána képzeld el a következő párbeszédet:
- Kedves ügyfél, elégedett volt a kiszolgálásunkkal és a termékünkkel?
- Igen, nagyon kedvesek, és köszönöm, hogy segítettek kiválasztani a megfelelő terméket.
- Akkor megtenné, hogy ehhez a kártyához érintve a telefonját, értékelné a cégünket? Csak az NFC-t szükséges bekapcsolni hozzá. Vagy ha szimpatikusabb a QR kód olvasó, azzal is megteheti.
Nem bonyolult ugye? És ha éppen előtte megdicsért, személyesen sokkal nagyobb eséllyel kapsz 5-ös értékelést, mint emailben. és mindezt kb. 200 db névjegy áráért megkapod.
Ha kedvet kaptál ahhoz hogy gyarapítsd a Google értékeléseidet, ezáltal jobb helyezést érj el a keresőben, és ezáltal több vevőd legyen, akkor nincs más teendőd mind ide kattintani és megrendelni a digitális névjegykártyádat!
Ha 2020.07.04. éjfélig rendelsz SDC Card digitális névjegyet, ajándékba kapsz egy Rántsuk le a leplet a networkingről! című könyvet!
Vittinger László
kapcsolatépítész, sales mentor